kihúzható kanapéHétvége van és szeretem, ha ez a két nap java részt pihenéssel telik. Olasz franciaágy és prémium kanapé vár rám otthon, azonban nagyon ritka az olyan hétvége, amik csak lustálkodhatok. Igazából nem is szeretem egész nap lógatni a lábam, de azért jól esne, ha legalább egy napot lelkiismeret-furdalás nélkül „semmit sem csinálhatnék”. Azonban ez elég ritka, hiszen két állás és a háztartás mellett nem igazán lehet ezt megoldani. Ezt nem panaszkodás képpen mondom, tudom, hogy a legtöbb nő ezt csinálja. Jó is, hogy van az embernek haszna, de tényleg jól esik néha a pihenés. Na azért nagy ritkán csinálok magamnak néhány „lyukas órát”, ilyenkor belefér egy film egy tea mellett. Jól szokott ez is esni, majd pedig jobban esik a munka is. Ma például a bevásárlásé, a takarításé és a másodállásomé a főszerep, este pedig sütök. Holnap mosás, főzés és másodállás. Azért örülök, hogy van mit csinálni, hiszen ettől ember az ember. Van haszna. Most pedig megyek, mert a süteményhez be kell vásárolni, mert természetesen elfelejtettem valamit reggel megvenni.

Leave a Reply