Mikor eldöntöttem, hogy panellakásomat elcserélem egy kertes házzal nem tudtam, hogy mennyi gonddal fog járni. Naiv panellakóként ugyanis azt gondoltam, hogy a növények a kertben és udvaron ugyanannyi vízzel elvannak, mint a párás lakásban lévők. Persze nagyon gyorsan rájöttem, hogy ez nem így van. Napról napra azt vettem észre, hogy frissen ültetett virágágyásaim kókadoznak és… Read More


Mikor elvállaltam, hogy segítek megszervezni sógoromék esküvőjét még nem sejtettem, hogy a legnagyobb gondot a virágdíszek megszerzése fogja okozni. Ez volt ugyanis az egyetlen olyan terület, melyet mindenképpen az egyik örömanya szeretett volna a kezében tartani, és ő szerette volna a menyasszonyi csokrot, az autódíszt és a terem virágdekorációját is megtervezni egyik barátnőjével, aki mellesleg… Read More


Életem eddig elmúlt közel 40 évében soha nem találkoztam a házipálinka elkészítésének módjával annak ellenére, hogy lelkes fogyasztója vagyok már 18 éves korom óta. Amíg bírt édesapám és egészsége engedte beszerezte nekünk a finomabbnál finomabb nedűket, ám ennek a „jóvilágnak” vége. Sajnos ágyhoz kötött beteg lett, de csak erejével van baj, így szellemileg teljesen beszámítható.… Read More


Az infrafűtés napi költsége nem nagy, a bekerülési és a beszerelési költségek is jóval kisebbek, mint mondjuk a hagyományos radiátoros rendszer kiépítéséé. A karbantartás pedig szinte a nullával egyenlő, hiszen a panelekben nincsenek mozgó-, kopó alkatrészek, tehát nincs, amit cserélni vagy javítani kellene az idő múlásával. Üzemeltetésük során nincs hőveszteség, hiszen nem a levegőt fűtjük,… Read More


Mikor megvásároltuk hétvégi telkünket, akkor azt javasolták a szomszédjaink, hogy keressük meg a környéken lakó kútfúrót és fúrassunk egy kutat, mert nagy szükségünk lesz majd rá, ha szeretnénk egy kis házat építeni, valamilyen növényt ültetni vagy a gyerek medencéjét feltölteni. Ezeknél, ha van kút, nem lesz szükség a vízvezetéke érkező víz kifizetésére, ami valljuk be… Read More


Ajándékötleteknek általában a kerámiák, a festmény másolatok, az ékszerek, a lakberendezési tárgyak jutnak az eszünkbe. A nászajándékok keresésénél legtöbbször az elegáns és egyedi, esetleg kézzel készült salátás tálak, sajttálak, tányérok és evőeszközök kerülnek szóba. A döntést mindig attól tesszük függővé, hogy milyen az ifjú pár ízlése, színvilága, stílusa. Az a legjobb, ha alkalmazkodunk ehhez, így… Read More


Bevallom, én kicsit féltem eddig az internetes vásárlástól, hiszen környezetemben még senki nem csinált ilyet tudtommal. Persze azzal is tisztában voltam, hogy a szükség agy úr és bizony nekem is haladnom kell a technikai újításokkal előrefelé. Ettől függetlenül megpróbáltam mindent elintézni és beszerezni szűkebb környezetemben, de tudtam, ez nem fog mindig sikerülni. Igazam is lett.… Read More


Nem okoz többé gondot az ajándékozás, ha a gardos.hu prémium ajándékbolt kínálatát megismerjük. Igazi egyedi darabok, írószer különlegességek, világmárkák öngyújtók, ezüst keresztelő ajándékok, álomszép nászajándékok és csodálatos születésnapi, névnapi, házassági évfordulós, diplomaosztós és csak \”úgy\”, alkalom nélküli meglepetések sora várja az igényes ajándékokat keresőket. Itt megtalálhatjuk a legexkluzívabb Montblanc töltőtollakat és golyóstollakat, a legtradicionálisabb és… Read More


Nagy választékban kaphatók a labornite.hu webáruházban az elektrokémiai mérésekhez szükséges eszközök, a pH-, az ORP-, a DO-, a TDS-, az EC-, az mV-mérők. A multiméterek, az oldott oxigén, a redox potenciál, a vezetőképesség mérőket, a hőmérőket, a zajszint mérőket, a sótartalom mérőket sokféle változatban kínálják a magánszemélyeknek, a vállalkozásoknak, a gazdaságoknak és az ipar számára… Read More


Kínálj olyan minőségi használt ruhát vásárlóidnak, amiben igazán jól érzik majd magukat! Legyen a Te turkálód a környék legjobbja! Ahhoz, hogy ne csak akkor nézzenek be Hozzád a vásárlóid, amikor hirtelen szükségük van egy új ruhadarabra, vagy egy cipőre, hanem a keresés és találás öröméért is, igazán sokszínű, fergeteges árukészleted kell, hogy legyen. Ha mindig… Read More